
A terhesség ideje alatt az egyik legszebb időszak, amikor berendezésre kerül a babaszoba. Feltámad
a fészekrakó ösztön, majd elkezdjük élvezni a tervezgetés folyamatát. Sok dolog van azonban,
amelyre érdemes odafigyelni, mielőtt megvásároljuk a megfelelő kellékeket. De vajon mik ezek a
szempontok? Ebből a cikkből minden kiderül!
A babaszoba tervezése
A gyermek alvóhelyiségének kialakítását nem érdemes túl sokáig halogatni, hiszen egy idő után már
nem lesz annyi energiánk pakolászni. Mindig fennáll a lehetősége annak is, hogy a baba előbb
érkezik, így jobb, ha a szoba már időben elkészül. Sok esetben ráadásul az egyedi bútorokra akár
hónapokat is kell várni, mire megérkeznek. Mire érdemes még odafigyelni a tervezés során?
1. tanács: Válasszuk ki jól a padló fajtáját!
Sokan hiszik, hogy az első lépés a bútorok beszerzése, azonban ez közel sem így van. A szoba
kialakítását a nulláról kell kezdeni, tehát meg kell határozni a padló fajtáját. Ennek kapcsán sokféle
lehetőségünk van, hiszen választhatunk padlószőnyeget, de akár laminált padlót egyaránt. Mindig
érdemes azonban szem előtt tartani, hogy az anyag tisztán tarthatóságát. A laminált változat
könnyen porszívózható, de időközönként akár fel is moshatjuk azt.
A padlószőnyeg bár melegebb érzetet nyújt, de sokkal több por és piszok marad meg rajta. Tisztítása
tehát jóval nehezebb, mint egy fa padlóé. Külön szőnyeget is letehetünk, ám erre inkább már csak
akkor lesz szükség, ha a baba elkezd mászni vagy játszani. Érdemes tehát olyan választani, amit
könnyen tudunk mosni vagy porszívózni.
2. tanács: Fektessünk hangsúlyt a falak színének meghatározására
Egy tisztasági festésre minden esetben szükségünk lesz. A végleges színhez érdemes mosható
festéket alkalmazni, hiszen ezeket szükség esetén bármikor letörölhetjük egy szivaccsal. A
színválasztás során nyugodtan engedjük szabadjára a fantáziánkat, azonban nem érdemes túl
harsány árnyalatokat használni. Ellenben jó megoldás lehet egy nyugodt és pihentető pasztell, vagy
éppen egy kék, esetleg zöld szín is.
Amennyiben azonban mintásabb változat mellett teszünk le a voksunkat, lehetőleg fehér bútort
vásároljunk mellé. Vehetünk persze színes darabokat is, akkor azonban alkalmazzunk inkább
valamilyen visszafogottabb falfestést.
3. tanács: A megfelelő világítás elengedhetetlen
Nyugodtan nézzünk körbe a baba bolt kínálatában, és válasszuk ki a megfelelő világítótestet. Ennek tervezésénél fontos, hogy legyen egy általános mennyezeti változat, amely megfelelő
fénymennyiséget biztosít. Emellett azonban jöhetnek a praktikus állólámpák és kisebb világítások is.
Egy újszülött számára vásárolhatunk ajándékba is egy felhős, vagy éppen egy természet ihlette
kaktuszos változatot. Ennek a kismama, később pedig a baba is örömmel csodálja majd meg a fényes
kiegészítőt.
Összegezve
A babaszobát mindenképpen időben szükséges berendezni. Mindig fennáll a veszélye annak, hogy a
gyermek előbb érkezik, ráadásul egyes bútorok házhoz szállítására akár heteket is várni kell. Fontos,
hogy a tervezést a padlóval és a falakkal kezdjük meg, majd jöhet a megfelelő világítótestek kiválasztása is. Ebből vásárolhatunk akár ajándékba is egy egyedi felhős, vagy állatfigurás változatot egyaránt.
Leave a Reply